2011. március 25., péntek

Hogyan lett 4-böl 5

Szóval. hogyan is állok ezzel a 4. zónával? Röviden és velősen: sehogy. A történet a következő:
Az én édes, 16 hónapos, pici fiam (ő a fő szereplő) amint megtanult 9 hónaposan négykézláb mászni első útja a lépcsőhöz (ő a másik főszereplő) vezetett(első nap bejárta a szobát, csak elakadt a küszöbnél, másnap már mindenütt kotort, egy hét se kellett és fent volt az emeleten) és azóta is a "lelkesen megmászunk minden lépcsőt" nevű klub tagja. A felfele nem gond, mi csak a lefelétöl tartunk.
Eleinte a babakocsi volt összezárva a lépcsőnek támasztva, miután ezt sikerült oldalt megkerülnie az én leleményes kislányom a kezébe akadó első táskával tömte el a rést (jó nagy, papírtáska, tele örökölt cipőkkel és csizmákkal). Na ez a barikád egy ideig kitartott, bár a papírtáska kezdte feladni az erős ostrom hatása alatt. Rendkívül élveztem az utat az emeletre és vissza, a legjobb akkor volt amikor valami nehezet kellett felcipelni. Mind ez idő alatt egy kisajtó, amit csak vissza kellett volna akasztani, a lomtárban csücsült a sok lom háta mögött. Bekukucskáltunk, a leghátsó volt.
Telt múlt az idő, a kis fiúcska növekedett és szépen keresztülmászott árkon, bokron, babakocsin. Ekkor, ahelyett, hogy előbányásznám a kisajtót, a hegy tetejére tettem a Gabica, már nem használt, autós ülését. Ez volt az a pillanat amikor már én sem tudtam feljutni a lépcsőn. De a pici fiú simán keresztül mászott az időközben hatalmasra nőtt barikádon. Nem részletezem ezek után miből is állt az egész napom.
A múlt hét végére feladtuk a harcot. A lelkes apuka felkutatta és helyére tette az életünket könnyebbé tevő ajtót.
A történetnek itt még nincs vége és eddig még azt sem magyaráztam el miként befolyásolja a 4. zóna takarítását. A magyarázat egyszerű: a lépcső tetején nincs se barikád se ajtó. A 4. zóna pedig az emelet.
Így miután két nap gondolkoztam azon, hogyan oldjam meg fent a takarítást (a mi kis hősünk minden ajtót ki tud nyitni már, ha csak egy pisszenést hallok amikor alszik már szaladok is mert rohan a lépcsőhöz egyenesen) úgy döntöttem megcserélem a zónákat, nem örökre, csak most, és a nappalit takarítom ami a következő héten jönne 5. zóna ként. Kaptam ígéretet ajtóra fel is, már megvan hozzá a deszka és be van szerezve csiszoló gép is, csak  még az idő hiányzott a megvalósításhoz. Ha lesz ajtó jön a 4. zóna, ha nem... akkor majd meglátjuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése