2011. május 8., vasárnap
Imádok olvasni!
Sok mindenről írtam már itt, de a legnagyobb szenvedélyem valahogy kimaradt. Imádok olvasni!!!
Pedig, mint mindent általában, ezt is mániákusan tudom csinálni.És mi a legjobb az egészben? Az olvasást nem unom meg, nem hagyom abba, és a szenvedélyem már azóta tart, mióta megtanultam az első betűt.
Míg pici voltam nagyon szerettem a meséket. Olvastattam is magamnak állandóan. Három, négy mese nélkül nem volt alvás. Most már értem miért olvasta egyszer anyuka a Csipkerózsika kellős közepén azt, hogy "két kiló hús". Ha már anyuka feladta jött a kunyerálás apukánál: "Legalább a Kutya meg a farkas barátságát?". És hát minden este meg hallgattam tőle ezt a mesét.
Gondolom lelkesen fogadták, hogy végre megtanultam olvasni.
Az első könyvem a Grimm testvérek összes meséje volt. Sírtam minden mesén. Majd jött a Vuk. Rögtön utána az Egri csillagok, Szent Péter esernyője, Pál utcai fiúk, A láthatatlan ember, Aranykoporsó, Egymás szemében, Ivenho, Elfújta a szél, Üvöltő szelek, Jane Eyre, Copperfield David, Nyomorultak, Quo vadis...És még sok más is, színes a választék. Regények terén mindenevő vagyok. Míg másoknak nyűg volt a kötelező olvasmány én már mindet olvastam évekkel korábban.
Még a WC-n ülve is olvasok. Tudom, tudom... De ez a mániám. Van ott néhány újság a polcon, de ha valami izgalmasabb van a kezemben, nem lehet tőle megválni, holmi emberi szükségletek miatt. Ez van :)
Egyik nagy kedvencem a Jéghegyek népe volt. Megvolt a sorozat mind a 47 kötete. (Már nincs meg mind, mer ha valaki kérte én adtam. De a visszaadásnál elfogyott a lelkesedés. És már magam sem tudom melyik kinél van.) Ezt a sorozatot legalább ötször olvastam végig, de nem tartom kizártnak, hogy többször is. A családfát a mai napig tudom kívülről.
És igen, bevallom. Olvastam Harry Potter minden részét. És szerettem. A két utolsó kötethez csak ukránul jutottam hozzá, de így is remek volt. Minden egyes film hatalmas csalódás számomra. Még csak meg sem közelíti a lényeget. De persze ez az én szubjektív véleményem.
És ha már ilyen őszinte vagyok, azt is be kell vallanom, hogy olvastam a most divatos vámpíros regények nagy részét. Twilight, True Blood... és még rengeteg kevésbé ismert, romantikus zagyvaság. Nem mondom, hogy földrengető irodalmi élményben volt részem, de kimondottan jól szórakoztam. És hát mi kell más?
Már jó ideje csak könnyű, romantikus limonádékkal pótolom a betűhiányomat. Rengeteg klasszikust nem olvastam. Volt egy egy regény amibe többször is belefogtam, de mégsem jutottam a végére. Most elhatároztam, hogy pótolom irodalmi műveltségem hiányzó darabjait. Nagyapámtól egy komoly gyűjteményt örököltem. Tehát csak át kell böngészni mi van meg és hajrá:
2011. május 6., péntek
Álomszerkó 2.0
Kész! Függő lettem. Ezt a Polyvoret nem lehet abbahagyni. Nem ígérem, hogy nem lesz még! De már a többivel nem nevezek. Kicsit sok lenne a jóból.
Íme még három művem:
Íme még három művem:
2011. május 5., csütörtök
Álomszerkó Viával és VadJutkával
Egészen belevesztem a Polyvore világába. Ez egy igazi, ahogy Via írja, öltöztetős baba felnőtteknek. Gyerekkoromban imádtam a papír babákat. Rengeteg volt belőle, mániákusan játszottam velük, rajzoltam nekik a rengeteg ruhát. Hát most hasonlóan merültem el a Polyvore csodái között. Azok a táskák!!! Imádom a táskákat. Hát még a sok csodás cipő!!!! Nem is beszélve az ékszerekről, ruhákról, szoknyákról, nadrágokról... A smink cuccok már csak hab a tortán.
És most jön a lényeg. Via és VadJutka egy igazán izgalmas játékot indított. Olyan álomszerkókat kell összeállítani amiben legalább egy VadJutka textilékszer szerepel. A textilékszereket VadJutka boltjában lehet megtalálni. A játékot az nyeri, aki a facebookon a legtöbb lájkot kapja.
Az ékszerek csodálatosak. Egyszerűen nem bírom abbahagyni a szettek készítését. Már az élvezet kedvéért is megérte belevágni.
És íme itt jönnek a kreációim:

2011. május 4., szerda
Tervezés, szervezés, rendszerezés vagy valami ilyesmi - 4
Akarok még egy utolsó bejegyzést írni a témában, ami nem igazán a szervezésről vagy a rendszerezésről szól, hanem a sok kis cetliről, ami segít betartatni velem mindent amit terveztem. Mániákusan nyomtatgatom őket. Mindenütt találok egyre szebb és szebb mintákat.
Két kedvencem van, amit rendszeresen használok. Az egyik egy "pipálós teendő-jegyzetlap", aminek az aljára én még hozzáírtam egy bevásárlólistás részt. A jegyzetlapot innen (Urban:Eve) töltöttem le. Az enyém így néz ki:
Minden reggel erre írom mit szeretnék elvégezni a nap folyamán. A bevásárlólistás részt csak letépem amikor indulok vásárolni.
A másik kedvencem a menütervező jegyzetlap ezt is ugyanonnan töltöttem le mint az előzőt. Szerintem nagyon aranyos és sokat könnyít az ember életén ha előre megvan mit fog főzni, és nem kell délig agyalni rajta.
Nagy bevásárláshoz több jegyzetlapot találtam itt, itt, itt ,itt és itt. Lehet váltogatni, hangulat vagy alkalom szerint. Lehet, hogy kicsit túl csilli-villik, de kell egy kis szín az ember életébe. Imádom az ilyen nyomtatható, csicsás dolgokat. Rengeteg ilyen jegyzetlapot töltöttem le, még ha nem is használom mindet.
Rendszeresen használom még Via heti blogbeosztásos jegyzetlapját is. Segít összeszedni a gondolataimat, és ha van ötletem arról, mit is szeretnék írni, ide jegyzem le. Az ő oldaláról töltöttem le az antihalogató szerdához valót is. Fly lady a szerdai napot antihalogató napnak nevezte ki, ezen a napon el kell végezni valamit amit halogatunk, és ez lehet bármi, nem csak takarítás. A jegyzetlapra lehet írni az ötleteket, majd minden szerdán valamelyiknek a végére lehet járni.

2011. május 3., kedd
Csak néhány kép
Egy kis vidéki romantika. Borostyánnal, régi, pókhálós ajtóval, rozsdás létrával és egy kis gumicsizmás fiúcskával.
Nyári kombinálható ruhatáram
Nagyon esedékes nálam egy kis gardrób frissítés. Mindenem ami volt vagy kihíztam, vagy kihíztam. Második terhesség, szoptatás és hát igen a 30 év. Sajnos nem szaladnak olyan szépen lefele a kilók mint először, 21 évesen. Szóval vagy várom egy darab nadrággal azt, hogy lefogyok, vagy bizony megpróbálok összehozni egy új ruhatárat. Nem vagyok éppen egy nagy divat szakértő, ezért sokat olvasgattam, nézelődtem, keresgéltem. Kutattam tippek után, hogyan állítsak össze egy olyan kombinálható ruhatárat amihez nem kell rengeteg mindent vennem, illik az alakomhoz és a színei is illenek hozzám. Ráadásul megfelel a mostani életmódom minden területére.
1. szempont: a testalkat. Lehet homokóra, alma, körte stb. Sok cikket találtam a kérdéssel kapcsolatban itt és itt egy egész weboldal a homokóra testalkatról és itt az Urban:eve.
2. szempont: a színek. Négy típus van: nyár, ősz, tél és tavasz. Szuperül meglehet állapítani milyen típusba is tartozik az ember, ha utánaolvasgat itt. Gyönyörű színpaletták találhatóak minden típushoz.
3. szempont: életmód. Teljesen más típusú ruhákra van szüksége egy irodában dolgozó nőnek mint egy kis rosszcsonttal, gyesen otthonlévő anyukának. Az irodába kellenek az elegánsabb, néha konzervatívabb darabok. Míg egy anyukának fontosabbak a kényelemes és praktikus ruhák. Ami persze nem azt jelenti, hogy nem lehet csini ruhákban járni, sőt!
A következő lépés, a szakemberek szerint, a ruhás szekrény alapos lomtalanítása. Át kell nézni minden egyes darabot. Ami nem jó, szakadt, nem tetszik, vagy valamiért évek óta nem hordom azokat szigorúan el kell távolítani. Vagy kuka, vagy ajándékba vagy el lehet adományozni. A megmaradt ruhák képezik a ruhatárunk alapjait. Most már látszik mi hiányzik, mit kell még venni. És az előző elvek szerint neki lehet állni összeírni kb. mire van szükségünk. A lényeg, hogy ne vásároljunk össze vissza minden féle vacakot hirtelen felindulásból. Én is mindig ezt csináltam. A végén mindig kiderült, hogy vagy a méret nem jó, vagy ne áll jól, vagy hordhatatlan, nincs mihez felvennem. És hiába vásároltam nem volt egy igazán jól kihasználható ruhatáram.
Na de most nagyon szervezett lettem! Megvolt a lomtalanítás (szinte semmim nem maradt). És a következő ruhatárat képzeltem magamnak a nyárra (ősz, tél majd később, amikor jön a szezon):

Ez az összeállítás csak egy elképzelés a stílusról és arról mit is szeretnék. Nem minden ruha pont olyan amit egy homokóra alkathoz ajánlanak. Mit sikerül ebből megvalósítani? Még nem tudom. De nagyon fogok igyekezni.
2011. május 2., hétfő
Az anyukáknak
Igaz tegnap volt anyák napja, de ezt még fel akartam tenni. Mindíg elsírom magam ha hallom.
Szeretettel az anyukáknak.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)